Omega — Metamorfózis II

Végtelen pusztaság, könnyá por szitál Bíborszínű ég alatt a nagy tömeg csak áll... Íme itt az ember, ránéz minden szem Az egybegyűltek várják, hogy új csodát tegyen Szótlanul megtöri- mégsem jut kenyér Nyomtalanul tűnik el, amihez csak ér A pusztítás csodáját a szélbe szórja szét Nála volt a kezdet, az embernél a vég