Zoltn Kodly — Psalmus Hungaricus Op. 13

Mikoron Dávid nagy búsultában Baráti miatt volna bánatban Panaszolkodván nagy haragjában Ilyen könyörgést kezde ő magában Istenem Uram! kérlek tégedet Fordítsad reám szent szemeidet Nagy szükségemben ne hagyj engemet Mert megemészti nagy bánat szívemet Csak sívok, rívok nagy nyavalyámban Elfogyatkoztam gondolatimban Megkeseredtem nagy búsultomban Ellenségemre való haragomban Hogyha énnékem szárnyam lett volna Mint az galamb, elröpültem volna Hogyha az Isten engedte volna Innét én régen elfutottam volna Akarok inkább pusztában laknom Vadon erdőben széjjelbujdosnom; Hogynem mint azok között lakoznom Kik igazságot nem hagynak szólanom Éjjel és nappal azon forgódnak Engem mi módon megfoghassanak Beszédem miatt vádolhassanak Hogy fogságomon ők vígadhassanak Egész ez város rakva haraggal Egymásra való nagy bosszúsággal Elhíresedett az gazdasággal Hozzá fogható nincsen álnoksággal Gyakorta köztük gyűlések vannak Özvegyek, árvák nagy bosszút vallnak Isten szavával ők nem gondolnak Mert jószágukban felfuvalkodtanak Keserűségem annyi nem volna Ha ellenségtül nyavalyám volna Bizony könnyebben szenvedtem volna Magamat attól megóhattam volna De barátomnak azkit vélek volt Nagy nyájasságom kivel együtt volt Jó hírem-nevem, tisztességem volt Fő ellenségem, most látom, hogy az volt Keserű halál szálljon fejére Ellenségemnek ítéletére Álnokságának büntetésére Hitetlenségnek kijelentésére Én pedig, Uram, hozzád kiáltok Reggel és délben, este könyörgök Megszabadulást tetőled várok Az ellenségtől mert én igen tartok Te azért lelkem, gondolatodat Istenben vessed bizodalmadat Rólad elvészi minden terhedet És meghallgatja te könyörgésedet Igaz vagy Uram, ítéletedben A vérszopókat ő idejökben Te meg nem áldod szerencséjökben Hosszú életök nem lészen a földön Az igazakat te mind megtartod A kegyeseket megoltalmazod A szegényeket felmagasztalod A kevélyeket aláhajigálod Ha egy kevéssé megkeseríted Az égő tűzben elbétaszítod Nagy hamarsággal onnét kivonszod Nagy tisztességre ismét felemeled Szent Dávid írta az zsoltárkönyvben Ötvenötödik dícséretében Melyből az hívek keserűségben Vígasztalásért szörzék így versekben